Blues van, babám: Szent Iván éji álmok
Szívjatok, szívjatok, amit Isten adott! A Dalai Lámpa bölcsesége fényesítse karmátokat Szent Iván reggelén. Estére itt a Nyári Mikulás. Keféljetek, keféljetek, hadd ragyogjon az a sok dorkó meg surranó… Wicky Mouse monnyon le! Este nyolckor Budapest BluesBoys a Cöxponban. Belépés komolytalan, kilépés bizonytalan. Vihogó fegyencek gyülekező!!
Formás kis szöveg volt, rendesen szét is lőttem a világhálón. Baj se volt vele, időben megérkeztek a kollégák, hogy heves poveda és sörvételéezés közepette nekifussunk az esedékes blues örömzenének, ahol kanyarodik a műsor, amerre csak akar, mi meg száguldunk, lebegünk vele, mintha jobb dolgunk sem volna, mint ahogyan nem is volt.
Persze nem pont azok futottak be, akiket hívtam volna szívem szerint, de végül is megvoltunk szépen: Mister Subidubi tolta mellettem az acélhangkórust, Error 404 hozta a kettőnégyet cajonon, Csanád a Vadvirágok gitárosa kellő alapossággal pengette a húrokat, Medve Balázs hozta a bluesharpot.
Oxigén, hát az nem volt annyi, amennyit szerettem volna, ki tudta akkor, már dolgozik bennem az infarktus, csuda hogy túlélem, azt hittem eccerűen csak bitang meleg vagyon, nem életveszély. Mi mást tehettem volna, mint hogy egy lapra teszek föl mindent megint?
Aztán lett kórház, oxigénvezeték az orrba, kódult szívketyegés, de nem érdekelt, toltam a bluest, sorsom fonalának vége az égiek kezében, akik megint vigyáztak rám. És hát igencsak zene volt, egetverő feeling blue, igazi jóféle blues bombzás, jöttek is a fiatal zenészkollégák, hogy nohát ez igen, nagyok vagytok, csak éppen a székről nem bírtam fölállani sehogysem. Álomkörhintába rakott ez a Szent Iván éj, Messyre báljára voltam hivatalos, boszorkánytánc és halálfandangó.
48 éves múltam, megjártam hegyet - völgyet, de annyi már kiderült, a józan ész valahol útközben elmaradt, csak a zene nyomán haladok, táncolok a borotva élén, saját mozimban, én vagyok a primabalerina, és a gépzenével eltöltött évek csak felkészülési periódusnak számítottak az élőzene idusához, még akkor is, ha közben az legotrombább meredélyekek peremén sasszézom olykor.
Mikor a fehér szobák fogságában múlattam napjaim, megfogadtam, jobban ügyelek magamra, hadd ne legyek önkéntes hősi halott, de tudtam, mindez aligha segít rajtam. Sodródom majd eztán is, ütődöm - verődök Éghez és Földhöz.
Ha már jönnie kell ennek a halál nevű álomnak, hát jöjjön a Jim Morrison Blues közben, netán végén, mégse ágyban párnák közt. Jójó, ne most, talán száz netán ezer év múlva, de legyen így, ha lehet, hadd nyíljon innen kapu a Nyugalom völgyeibe, ahol már csak a bárányfelhők költészete a mérvadó, semmi egyéb…