Net & Roll

Zappának lesz igaza. Rockújságírásnak nevezzük azt, amikor írni nem tudó emberek faggatnak beszélni nem tudó embereket olvasni nem tudó emberek szórakoztatására. A körkörös hülyeség tesvéri szövetségbe tömöríti a feleket, nagyon komoly anyázás forog fenn, ha megszeged a semmitmondás szent szabályát, netán a lényegről kezdesz beszélni. Van is ajtóknak csapkodása, fogaknak csikorgatása.
Onnan vettem észre, hogy kezdek nem lényegtelen dolgokról, nem lényegtelen lapokban publikálni, hogy mind gyakrabban akadt, akinek büdös volt, amit írtam. Igazán komoly bajom sosem lett belőle, sajtópert is csak egyszer indított ellenem két csnt alkesz hajléktalan, hátha akad némi korpa, de azért érezhető volt, akad, akinek csípem a szemit.
Elsőként egykori főigazgatómat szomorítottam el, amikor megírtam, erősen tendenciózusan vágott filmecskével járatják le a Tanítóképzőn Winlker Márta számomra oly fontos demokratikius nevelési modelljét. Hunyadi Zsuzsa remélte, másról lesz emlékezetes nekem az általa vezetett intézmény. Én is sajnáltam, de a hamisítás, az hamisítás, nem megírni meg vaskos hazugság lett volna. Remélem, ma már ő is érti…
Évekig tartó szájtépősdibe keveredtem Első Emelet ügyben nemzetes és tekintetes Bogdán Csabával, aki fölöttébb rühellte, hiogy pontosan céloztam, s többször is megírtam, hogy az a király bizony meztelen. Ahol tehette, nyilvános zeneelmélet órákat adott nekem, hadd lássék, mennyire nem értek a muzsikához, ha még azt sem tudom, mi az a nápolyi kisszekt. Én írtam, ők tartoltak, jól elvoltunk, bár azt nehezen emésztettem, hogy Csaba édesapja volt az a Bogdán Emil, aki először antiszemitázott 1990 után az országnak házában jóval Csurka előtt… Már javában virtigli webdiktátor voltam, amikor hallottam a rádióban, hogy a hupikék törpikék slágerparódiáit magát megnevezni nem kívánó brigád magyarítja, visongva röhögtem Orbán Tamás poénjain, és nem volt kunszt megtudni, hogy eme veretes tingli tangli régi beszélgetőtársam és assszonya Szandi fészekaljából került elő. Nesze neked nápolyi kisszekt és plagális kadencia.
Mikor épp itt tartok, kapom Roy üzenetét a Facebookon, hogy ő bizony nem is volt pocsék a minap este,ahogy én írtam, csak erősen akusztikus volt a produkció, levék én méretes ülep, nem ember, ha másként is hallottam. Hát jó, legyen így, legyek én a falu rossza egyedül, kibírom, a rokkantnyugdíj se lesz tőle kevesebb, a kenyér se olcsóbb drága művész urak, csak hát arról mégse én tehetek, hogy ott csücsültök a hullottak még dobozban régi dicsségetek árnyékában.
Csak annyit drága emberiség, a közönséget nem lehet leváltani. Pláne, ha tud írni. Akkor végképp macerás. Anyja persze neki is van, nem is túl erkölcsös asszonyság biozonyára, sokat is keres, de mi van, ha télleg ti vagytok a hunyók, és valóban másodlagos frissességű,a mait el tetszetek követni? Netán bűzösborz hakni?
Vagy azért csűrdöngöl a nyakunkon megannyi megaszar és x fucktor, mert olyan tökéletesek vagyunk, és nem akadtak köztünk jónevű senkik, akik csatornapatkánnyá lettek zenészből szabad szemmel jól látható összegek fejében?
Rohadt már ez a is magyar rock and roll retro getto, amikor a Disznófejű Nagyúr rajta ütött, rohadt már alaposan. Nem vagyunk ártatlanok, hogy áldozatok lehessünk. Téphetjük a szánkat, de ahány vonatról csak lehet, mind lemaradtunk.
A tegnapi közönség meg mizumizura dáridóz, nyilasokra szavaz, holnapot zabál és böfög hozzá piros-fehér-ződet. Disznósajtból van a Hold, a fajgyűlöet hovatovább hungarikum.
Szerintetek, drága levitézlett hősei kamasz és fiatal férfi koromnak, csak ti nem tehettek az ebek harmincadjáról?
Ugye, ezt már sem gondoljátok komolyan…
Avagy maradjunk annyiban, hogy hordót a zsidónak?