Net & Roll

Hol park állott, ma romhalom… De nekünk akkor a Budai Ifjúsági Park maga volt a Hard Rock Cafe Budapest. Mire én odaértem, már farmerban is be lehetett szambázni, és a rendezők se pofozkodtak nyakra - főre, mint a hatvanas években, amikor “egy Rajnák nevű klubvezető” (idézet by Cs. T.) személyesen osztotta a maflásokat, ha úgy diktálta a demokratikus centralizmus. Húsz kemény forint volt a zsuga, ezért általában két - három zenekart lehetett megkagylózni egy este. A Loksit és az Omegát leszámítva mindenki tette tiszteletét. Baltakezű basszerek, krampácskirályok, toroktornászok, gitárgavallérok és billentyűbajnokok minden mennyiségben.
A pórnép a nézőtérről biluxolt, csápolt, anyázott, netán a játéteremben adott a flippergépeknek ( 2 forint öt golyó). Olcsó és híg volt a kőbányai világos, játszott még a jaffa - málna előretolt ékpár, zsíros deszka is akadt a helyi érdekeltségű ittasellátóban. Persze az igazi spílerek maguk csempészték be költséghatékony Kocsis Irmát és az esedékes háztáji kerítésszaggatót: napközben pakolták a női WC tartályaiba a nedűt, onnan izzították elő estére…
Hernyó, kox, fű, haska akkor még nem játszott, vagy csak alig. Öreg zenészlegenda, hogy az első nagyobb adag joe az Osibisa együttes közbejöttével látogatta meg a Magyar Népköztársaságot.
Az arisztokráciának meg ott volt a terasz, ahová magamfajta csak akkor avázkodhatott be, ha muzsikus volt, újságíró netán zenekari csajtagozat. Nem volt kétséges, ott a helyem. Hallgatni akartam, miről vaker Szűcs Totya Vikidállal, Som Révésszel, Tátrai Frenreisz Karesszal és Papp Tyotyóval. Mint hírlett, igen pöpec azon a tájon a resztelt máj…
Benne akartam lenni a brigádban. Hátramenni bál után az öltözőbe. Tudni a frankóságot. Pengének lenni és nem halnak.
Nagyon nagy pályának tűnt innen lentről az az ott fent. Félistenekre néz így a dór pásztorkölök az Olümposz tövében…
A Mennyekbe vezető lépcső aljában ütöttem rajta eccer Czippán Györgyön, az Ifjúsági magazin főszerkesztő - helyettesén. Szekrényem faláról hiányzott az IM HBB posztere, olyan gyorsan elkapkodták azt a számot a körtéri Gombánál a standról.
Gyere be a szerkbe - bólintott -, van még. Dohánynegyven…
A szerkestőségben épp Schuster Lóránt szobázott nála. Kérés nélkül dedikálta az esdékes P.Mobil posztert. A Vannilla Fudge-ot emlegette meg az Iron Butterfly-t és Grand Funk Railroadot… Na ja, persze, ez nem Dschinghis Khan, ezeket sose fogja nyomni a Vasárnapi koktél… Szerette hosszan és indulatosan osztani az észt. Elfogadható szónok volt, gyorsan kapcsolta az ötödik sebességet, hatékonyan keverte a szlenget a saját gyártású szlogenekkel. Volt érzéke a szójátékokhoz. Kis híján csuklási roham jött rám, hogy ismerhetem személyesen.
(Akkor remek műsornak tűnt. A bölcsesség kútfőjének. Később kétes frissességű áskálódásnak. Végül antiszemita szájhőscincérségnek. Nem fontos. Vagy éppen hogy csak… Mint ahogy maga Lóri sem túl lényeges. Köze nem volt a blueshoz. Túl azon, hogy ő noszogatta Földest, csináljon saját bandát, amelyiknek majd el lehet sózni a földkerekség letrágyább hangcuccát… A rock örök és elpusztíthatatlan!)
Miután Schuster félmagasan balra elhúzott a zsinagóga irányába, kiderítettük Czippánnal, hogy igen, ANNAK a Hetesinek vagyok a fia, aki a Pest Megyei Hírlapnál volt mutációs szerkesztő…
Mertmiért?
Indul egy újságíró tanfolyam. Ha érdekel… Kicsit még szarozik vele a kiszbizottság, de sebaj. Itt a jelentkezési lap…
Nem érdekelt. De kitöltöttem.
A legszebb kérdés így szólt: volt - e tagja fasiszta, irredenta, hungarista szervezetnek a felszabadulás előtt?
Megnézzük a mi merre hány métert. Ha nem fajin, tipli…
Első alkalommal kiderült, per momentán adminisztratív létszámstop van érvényben központilag, tehát nem csak hogy bérszámfejtőt tilos fölvenni, de skríblert is. Ettől persze - toldotta meg Czippán -, aki nagyon akar, az úgyis firkász lesz…
Hát akkor rajta, ha már úgyis tilos.
Elvégre szerkesztőségben nőttem föl és nyomdában. Fogalmazni meg már akkor sem volt egy komoly vasziszdasz.
Betettem a lábam a küszöb és az ajtó közé, amely a színfalak mögé vezetett. Ez volt az első lépés, hogy soha, de soha ne lehessen belőlem rendes ember…
Hát nem is lett…
Sors bona nihil aliud.
Navigare necesse est.
Sic itur ad astra…