Net & Roll

Szar lennék tűzszerésznek. Szűzoltónak se különb, de az mégse járja, hogy talpammal fedezek föl minden gyalogsági taposó aknát. Pláne, ha baráti haderők telepítik kertem végébe…
Fordítom magyarról magyar. Small Sky édes jó anyukája dolgozik a vigalmi negyedben. Az ő öltlete volt az Open Blues Society. Kipróbáltuk a Cafe Magritte-ban (RIP), és nagyon működött. Jim Morisson reinkarnációja formásakat repült gitáron, miközben én a humánvinyóm aljából előcsempészett sorokkal tapétáztam ki akkordjait. Hozzánk sodródott cajon-jával Error 404 is, hogy az igazi Trebitsch-t idéző mosollyal hozza lüktetést. Végül ГАЗфицко tette hozzá a magáét a szeánszhoz hat húron igencsak.
Oda is nyilatkoztam a Hősök tere legjobb gitárosának, vehetjük egy ezrelékkel komolyabban is ezt a dolgot, néha üljünk össze örömzenélni a Palais Magdalena nagytermében, hadd forrja ki magát a bor, csiszolódjék csak az a karcsú gyémánt a szívünk közepén. Volt is perszepersze, hogyafenébene, meg annak odaközlése, hogy azért azt a bulit a kis Rohamban még kettesben tolja majd a Szűcs - Csupor csapásmérő egység.
Hogy nem esett jól, az kevés. Meg talán nem tudta volna ölni érte, de a kerékbetörés előtt még adtam volna neki szolidakat azzal a helyes hétágú korbáccsal, amint beül a kalodába.
Aztán bepörgött a Mindenség rendesen, ki sem látszottam a Remixregény utolsó fejezeteiből, mire eljött a nap. Dehogy megyek én most bárhová, amikor ujjaim alatt történik a szöveg… De Small Sky akkorra már vérszagot kapott. Ugye lejössz mester? ГАЗфицко érted megy kocsival, neki a megtiszteltetés…
Csak legádázabb ellenségeim nevezhetnek szerénynek. Ők is csak egy merő irigydégből. Naivitásom viszont négyszer százon veri a Csomolungmát.
Jött a batár percre pontosan, ment a vaker, mint a karikacsapás: bepak, kipak, sávot vált, Révay ucca 8. Nagyon rock and roll volt a pálya, csupa szögesdrót az. Ki az ördög tehet róla, hogy nekem semmi elég? Az oltás még buli előtt félórával is folytatódott. Ha már itt vagy mester, egy verset azér elmondhatnál…
Ragozzam? Kilenctól volt csapatás tizenegyig. Padlógázzal. A két félidő közti szünetben, amikor már a vak is látta, hogy teltház előtt nyertük meg a széncsatát, tizenkilencre kértem lapot. Ha lennének olyan drágák az urak alám tolni alkalom adtán egy E -dúr bluest, kiengedném torkomból a bolondot. Ha már Open, ha már Blues, ha már Society…
1981-ben buktam bele először ebbe az éneklés dologba még a Punkráció idején. Féltem is azóta tőle, mint Tömjén Zsolt a ganja füsttől. Hiába biztatott két ölelés közt Joshephine Baker, hogy van hangod, használd.
De itt a kis Roham pincéjében már semmi nem számított. Az Open Blues alkímiájában kiégett belőlem minde félelem és fájdalom, és úgy elbődültem magam a második strófa harmadik sorában, hogy az Operaházból átszalajtották a nézőtéri felügyelőt mondván, Saljapin arra kér, kicsit halkabban, mert belesül a Borisz Godunov belépőjébe.
Aztán már csak vastaps, ráadás, lebont, bepak, kipak, hazahoz. Nem akartam magam fényezni a helyszínen, de nagyon ott voltam - érzékenyült el a batárban Small. Neked nem is nagyon volt miért - törlesztettem egy formásat a Lövölde tér magasságában. - A te botfüleddel verik a Kodály - módszer nyomát, dehát majd belejössz.
ГАЗ a volánnál annyira röhögött, hogy lányos zavarában megkérte egy villanrendőr kezét.
Ilyen ez.
Kölcsön tenyér visszajár…