Remixregény:CHR.222@gmail.com
Ádám amszterdami kéglije (Niuwendijk 1.) nem volt túl tágas, ám fölöttébb kényelmes a magam fajta szivárvány csavargónak. Konyha helyett megtette a parányi főzőfülke, viszont a fürdőszobában a kád akár egy jokozunát is örömmel láthatott vendégül. A hálószobában dupla laticel a földön. A plafonról tibeti imazászlók integettek a bambusznád szélcsengőnek. A falakról a Sakaymuni, Hendrix, Bob Marley és Marilyn mosolygott. Eredeti Warhol nyomat mind. A nappalin a stúdió és a műterem osztozott. Előbbi fertályon minden fekete alapon volt piros, utóbbin fordítva. Talákozásuknál kétmérerszer kétméteres Ajax címer.
Hajnalban feküdtünk, és este hat előtt még akkor sem avázkodtunk volna elő, ha maga Jay - Z toporog az ajtó előtt karján Beyoncéval. Kaját online rendeltünk, többnyire indiai vegát, de néha befigyelt némi sushi vagy lasange is. S ha mindez volt, ahogy írva, lecapplattunk a házban lévő Coffe Shop-ba, hogy csöndben ücsörögjünk a sarokban, netán new englandi egyetemista lányokkal folytassunk mértéktelen povedákat a húrelméletről a Lady Gaga jelenség tükrében.
Ádám nap mint nap átböngészte a hálózati bonanzákat új dubtechno remeklések után kutatva. Keddenként szanaszét postázta legújabb extended mixeit, amire a színtér ínyencei már türelmetlenül vártak, s ez ügyben hitelkártyájuk sem maradt érintetlen. Miközben dj.sorge gyönyörű gótikus íveket csempészett a kora estébe, jómagam olajfestékeit pazaroltam méretes vásznakra. Megannyi digitális tobzódás után igen csak jól esett a kézi munka. Magukat keverték a színek, születtek kósza vonalakból struktúrák és dimenziók.
Isten ujja volt mirajtunk.
És persze sírtunk meg káromkodtunk, amikor annak az ocsmány portugál dandynek a vezérletével a Real négy dugót akasztott be Stekelenburgnak a Bajnokok Ligájában.
Lassú mondatokkal kötöttük egymás orrára életünk egymás nélkül eltelt évtizedeit. Ádám mindent diktafonra vett, és kerekded húsz megás csomagokban postázta Krisztinek Okinawa - alsóra, ahol akkor élt egy japán gitárzsenivel. Hetekig nem jött válasz, egy sor se.
Ádám egyetlen kézlegyintéssel intett nyugalomra.
- Tudod, anyám milyen.
- Nem tudom. Blitzkrieg volt a mi szerelmünk, nem százéves háború.
Végülis neki lett igaza. YouTube link landolt a postafiókomban. (Feladó: CHR.222@gmail.com)
Alig ismertem rá. Hátközépig érő, bronzvörös fürtjei rövidre vágva. Arca kikerekdett. Hangja mélyebb lett legalább egy kisterccel, ám megőrizte azt a déltengeri lüktetést, amelyre már akkor is fölkaptam a fejem, amikor lejött a Punkráció próbatermébe, hogy kiadja szólógitárosunk útját. Nem fukarkodott sem a volumével sem a jelzős szerkezetekre épülő megszemélyesítésekkel. Még ki sem lépett a légópincéből, már üvöltött is utána a csoradvokál: ” Kriszti, Kriszti, Kovács Kriszti, szeretlek, de sok a hiszti!”
A videót HD minőségben lőtték föl a netre, korrekt volt a képkivágás, jól látszottak a cseresznyefák virágzó oltárai, és a zen alapos ismeretéről árulkodó lépőkövek, csobogók. Kriszti egy Buddha szobor mellett állt tojáshéjszín alapon ezüstmintás selyemkimonóban, kezében porcelán teás csésze. Nyakában karcsú fehérarany láncon kettévágott Kennedy féldolláros. Olykor japán szójátékokat rejtett mondandójába.
“Happy Xmas. War is Over…” - idézte utolsó mondatában John Lennont.
Laptopom táskájának zsebéből elhúztam a Kennedy érme másik felét. 1981 óta hordoztam magammal. Ádám nyakába akasztottam.
Tudom, hogy van bocsánat - mondta rekedten, mielőtt átölelt…