Net & Roll

2010. szeptember 29. szerda

Remixregény: Vörös és fekete

Kategória: Remixregény — KarmaHackeR @ 22:59

Fegyvert nem vittünk magunkkal. Nem volt értelme. Lukács tábornok egyet értett Che Guevarával ebben, csak Kantarija őrvezető csóválta a fejét, hogy azért egy egy géppuska sokat segítene, de ha nem, hát nem. Baruch Ben Bar Kochba szerint sem volt szükségünk semmi másra, csak magukra.
- A sárkány szívét akarjuk kitépni. Ahhoz meg elég a két kezünk…
Héraklész egy szót sem szólt, Bruce Lee sem. Én pedig hátizsákomba rejtettem a vörös - fekete lobogót, melynek közepén a zöld csillag trónolt arany körben.
Majd fél évünkbe került, mire rejtekutakon át Lhassza közelébe értünk. Csak éjjel haladhattunk, nappalainkat alvással és povedáással töltöttük. Terítékre került minden hadak és hadjáratok igaz története. Hahotánkat viszhangozták a sziklák és meredélyek. Vidáman indázó sanyarúság volt osztályrészünk.
Valahogy mindig akadt mit ennünk és innunk. Hegyi vándorok titkos barlangjaiban leltünk menedékre. Apám partizán legendáira gondoltam, és éreztem, most azért büszke lenne rám. A terv az enyém volt, nélkülem semmit sem ért, mint ahogy én sem értem volna semmit a többiek nélkül. Rogers őrnagy története járt a fejemben, aki megtalálta az Észak - Nyugati átjárót. Aztán soha többet nem volt képes vetett ágyban aludni.
Holdújév első napjára kellett odaérnünk a zárt városba, amikor az ellenőrzés jóval kevésbé hatékony, mint máskor. Vándorgönceinket zarándokok ruhájára cseréltük, arcounkat korom fedte, és mint holmi majomtáncoltató trupp sodródtunk a tömeggel. A kínai boltosok mind zárva tartottak, olcsó neonreklámaik halottan pislogtak a Dalai Lámák városában, de mégis teli voltak az utcák. Mutatványosok, kósza jövendőmondók, cigánykaravánok araszoltak a gépfegyverek árnyékában. Volt bennük valami kevélység, amellylel dacoltak a vörös sárkány pribékjeivel. Éjfélre járt, amikor megláttuk a Potalát.
Héreklész ideje jött el. A tér közepén ordítva hívta harcra az útjába kerülő vörös katonákat, akik egy darabig tűrték a sértéseket, ám végül tucatszám rontottak rá. Bruce Lee és Bar Kochba szép rendet vágott közöttük, Lukács tábornok pedig laptopjával hatástalanította a műholdakat.
Emlékszel, hol van a titkos átjáró ? - zihálta képembe Guevara, amikor a Kantarijával hármasban elinaltunk. Emlékszem Commandante, hogyne emlékeznék - vágtam rá. Hiába építették át a sikátorokat, lábam alá símult az út. Azon a helyen, ahol egykor a VI. Dalai Láma szökött ki a palotából ezer aprócikk áruház állt. A villámhárítón kúsztunk föl a tetőre onnan pedig egy apró kertbe ereszkedtünk le, melyet a Fehér Tigris őrzött. Amint megérezte ferromon illatom, megborzongott és térdemhez dörzölte pofáját. Hirtelen lecövekelt egy pontnál,és orrával a falra koppintott.
Évszázados por hullott alá. Mögötte ott sápadt az ajtó. Tenyeremet rátámasztottam, és elmormoltam a szükséges mantrákat. A szerkezet nyikorogva engedett. Távolról láttuk a kínai posztok homokzsákjait és radarjait. Fülükben tajvani iPod másolatok dugóival rezzenetlenül figyelték az éjszakát.
Nem követtük a folyosók fordulatait, titkos átjárók sokaságán át jutottunk a tetőre. Kantarija köpenye alól mégiscsak előkerült egy davajgitár, mire Guevera is kezébe vette Scorpio-ját.
Szerotonin szeánsz. Dopamin dance.
Boldogabb voltam, mint bármikor.
A lobogót gyorsan kitűztük, majd a magunkkal hozott reflektorral szépen megvilágítottuk.
A többiekkel vagy egy hét múlva találkoztunk csak a hegyekben. De addigra már a Nemzetközi Brigádok harcosai a teljes fronton fölvették a harcot a megszállókkal. Megmozdultak a hegyek, és Tibet legelszántabb férfiajai zúdultak rá az ellenségre.
Hét holdújév telt el azóta. Szétszéledtünk, mi hetek, a szélrózsa minden irányába. Mintha soha nem is…
Csak ritkán alszom ágyban. Parkettámat megosztom a Fehér Tigrissel.
Szabadságillata van azóta minden asszonynak és zenének.
No Pasaran.

2010. szeptember 28. kedd

Remixregény: Yade Book (intermezzo)

Kategória: Remixregény — KarmaHackeR @ 22:40

2010. szeptember 27. hétfő

Remixregény: Alkirály az audiencián

Kategória: Remixregény — KarmaHackeR @ 03:41

2010. szeptember 26. vasárnap

Remixregény:A Bo Derek incidens

Kategória: Remixregény — KarmaHackeR @ 03:52

2010. szeptember 20. hétfő

Remixregény: Zsé, mint Zsazsi

Kategória: Remixregény — KarmaHackeR @ 15:13

Remixregény: Kill Gates Sound System

Kategória: Remixregény — KarmaHackeR @ 11:03

2010. szeptember 19. vasárnap

Remixregény: Posztulátum parádé

Kategória: Remixregény — KarmaHackeR @ 23:25

Remixregény: Ragályos rock and roll

Kategória: Remixregény — KarmaHackeR @ 21:02

2010. szeptember 17. péntek

Remixregény: Bál a belvárosban

Kategória: Remixregény — KarmaHackeR @ 00:10

2010. szeptember 14. kedd

KarmaHackeR:OPen Blues

Kategória: Pillanatragasztó — KarmaHackeR @ 13:30
következő oldal »

Powered by WordPress