Remixregény: Zártosztályharc
Nem írni szép szöveget. Sem borzasztót. Hagyni megtörténni a szavakat. A történetet majd elmeséli két írásjel közt szárba szökkenő csönd.
A mágikus depresszió comedia del arte-ja. Démon dance a Sárga Ház hosszú folyosóin, ahol életre keltek az Al Am Mythal szörnyei, és apám gyilkosainak véltem a fehér köpenyeseket, akik hosszú tűvel gyilkolnak egyetlen gerinctáji szúrással.
A fia időben és térben dezorientált - foglalta össze az ügyeletes a diagnózist anyámnak, hogy aztán átkísérjenek az Elátkozottak Termébe, ahol szűk zártosztályi egyenruhát erőltetnek rám: rácsos ágyak ketrecei, injekció, a sarokban nyüszítő cigányfiú, akit a szerelmemnek nézek, alig tudom kizavarni az ágyamból, mokány roma ember jön, segít, átölelem, megtanít, hogyan vessek keresztet, nem értek semmit, mindenki arcot cserélt, mindenki hasonlít valakira, agyamban férgek nyüzsögnek, lebegő léptekkel megyek a WC felé, a fajansz előtt Einstein fekszik magzati pózban, a sarokban Robin Hood hegedül, ez a Tarantula Tango, míg élek nem feledem…
Az elme vásznain a félelmek rövidfilmjei sorjáznak. Apámat látom, amint összeszedik testének darabjait a keresztutca betonja alól, hogy föltámadjon… Maga hisz Istenben - kérdezi a doktornő. - Nem, nem én nem…
Aztán már csak cigaretták a folyosó végén, változó arcok, füst-festészet, véglet-végjáték, ugyanabban a szappanoperában vagyok főszereplő évről évre.
A magassági mámor védett vonalai mögött mosolyog a Végtelen. Még csak korlátlan a karantén, de a szabadság szája íze már nem feledhető, bár utóíze mindig keserű.
Ne használjon tudatmódosító szereket - mondja mondja a doktor - , csalódna bennük.
Évek sárguló pergamenjei hever egymáson. A betűket nem ismerem, de tudom, hogy megfejtem a titkukat.
Hiába gyógyulok, egyre kevesebb közöm van a normálishoz, hamarosan nyílnak az ajtók, helyükre kerülnek a víziók töredékei, és istenek felderítőosztagai kelnek át a pokoli folyamokon, hogy zöld mezőkre irányítsák bandzsa lépteimet. Buddha mosoly. Jézus - ölelés.
Rossz versek és félbe maradt maratoni szófordulatok kopjafái közt símul talpam alá az ösvény.
Évekig tápászkodom és remélem, mostmár nincs több zártosztályharc.
De van. Mindig van. Egyre több papír bizonyítja, hogy komoly, felkészült bolond vagyok.
Ott az első éjszakán igenis a Központi Vezetőség bikanyakú szörnyeit láttam kitápászkodni a vastüdő fogságából, hogy spenót teniszt játszanak a bentmaradásért.
Nem írni szép szöveget. Sem borzasztót. Hagyni megtörténni a szavakat. A történetet majd elmeséli két írásjel közt szárba szökkenő csönd.