Net & Roll

2009. október 30. péntek

Remixregény: U.K.E.

Kategória: Remixregény — KarmaHackeR @ 20:23

Andy Warhol olyan lustán nyújtózott azon a bőrkanapén, mely a Holt - tenger hült helyének partján vesztegelt, ahogy csak luxuskurvák szoktak az utolsó numerára várva egy los angelesi osztályonfelüliben. Balján Bubbles ült, Jacko elárvult csimpánza, aki épp azt ecsetelte, hogy most kötött szerződést emlékiratainak kiadására egy jónevű londoni mammutkiadó arubai leányvállalatával. Andy nem mutatott különösebb érdeklődést a téma iránt Mastercard-jával kapirgálta ki körme alól a piszkot, és csak akkor emelte fel fejét, amikor a két patyolatszín teve landolt tőle néhány lépésre, és arról érdeklődtek, ugyan merre találják Nico-t, Jim Morrison üzenetét hozzák.
Szépen sorban lekászálódott az 1974-es német futball válogatott csatársora Gerd Müllerrel az élen, aki Ringo Starr-ként mutatkozott be, és bajor tájszólásban fütyülte az I Wanna Be Your Man refrénjét. Mire Warhol azt mondhatta volna fogalma sincs, már tele volt az egykori tengerpart. Papok, apácák, mendikánsok és mindeféle fráterek kíséretében megjelent az Uzsorások Fejedelme, hogy megkövesse Bubblest, bocsánatáért esedezett. Az ég alján fényreklám gyanánt megjelent a Wired magazin különszámának címlapja, mely tudatta, a szerzői jogdíjakat ezentúl reinkarnációs alapon osztják újra, és eme számítási rend szerint az Univerzum leggazdagabbja maga Bubbles, aki csak látszik csimpánznak, ő tulajdonképpen Donatello, Sophokles, Leonardo és Iszak Babel testetöltése, aki a következő életében maga lesz az új dalai láma.
Az égre szuperszonikus észak-jemeni harcigépek rajzoltak kacskaringós jeleket, úgy hullottak a BUBBLES LOVES JESUS feliratú selyemszalagok, hogy eltakarták a Napot.
Az ünnepelt egy darabig úgy ahogy tűrte a felhajtást, majd iPod Nanoját fülére téve faképnél hagyta frissensült rajongóit. Ekkortájt telefonozott a Black & Blue Cafe -ba, hogy lehet jönni, a Holt - tengernél gázsiosztás, dellázák a lét, zsé major szűkített, utána buli a new yorki Birdlandben, amíg föl nem támad az összes aprószent, s New Orleans utcáin újra nem parádéznak a legjobb marching bandek.
A világ rádióadói ekkor már kizárólag Bubbles remixeket játszottak, a torretoldalak berogytak a terheléstől, és a CNN eddig nem látott képeket közölt JFK pornográf bibliájából. Nem sokra rá Barack Obama átúszta a Jangcét, és minden szembe jövő zsebcápát biztosított róla, hogy Tibet igenis szabad. Amszterdamban rosszul ápolt kerékpárok keringőztek a Centraal Station előtti parkolóban, és dj Ramses már majdnem megbocsájtott a rotterdamiaknak.
Csak Ferenc József járkált magányosan a nagycenki Széchenyi kastály platánjai alatt orra alá dörmögve: Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel nagyon meg vagyok elégedve…

Nincsenek megjegyzések

Nincsenek még megjegyzések.

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó véleményekről. Visszakövetés (trackback) URL

Bocs, de a bejegyzéshez egyelőre nem lehet megjegyzést fűzni.

Powered by WordPress