Net & Roll

2008. szeptember 07. vasárnap

hepepe.hu - Remixperience (EP) (Jamendo)

Kategória: Cyberpest — KarmaHackeR @ 09:41

Mire ezen az oldalon föltűnik a Remixperience (EP) megjelenésének híre, addigra a Jamendo összes termeiben már majd kétszáz hallgatója volt ennek a minialbumnak, mi több 22-en már le is töltöttek belőle kedvük szerint. Hirtelen ötletből, mondhatni szeszélyből született ez a négy szám. Eredetileg csak selejtezni akartam a zenei könyvtár fölöslegessé vált fáljait, köztük az egykori DiSfish albumot is az Antistar Srid Pa címűt. De azért biztos, ami biztos, kipróbáltam, milyen ezeket a ritmikus zajokat, búgásokat és puttyogásokat egyidőben lejátszani.
A többi már ment magától. Szövegeket, énekhangokat  keresni a zenékhez az archive.org-on és a Freesound Project oldalán, szép lebegős átúszós hangokkal dísziteni. Nem egész huszonnégy óra alatt történt minden a legpokolibb kánikula idején. Aztán már csak levél GurdonArknak, hogy lenne itten egy a Negative Sound Indtitute-nak való anyag, amit ő köszönt szépen, de sajnálattal értsített, hogy az NSI Verian Thomas elfoglaltsága miatt nagyon lassan mozdul. Hát így került a lemez a Jamendo-ra. Ami nem azt jelenti, hogy nem szeretném, ha megjelenne az NSI oldalán is.
Ez a lemez, úgy ahogy van, Saraswatié. Még inkább, mint a többi. Remélem, ha majd meghallgatja, öröme telik ebben a szabálytalan, de szigorúan szerkeszett elektronikus zenében.

  

Nincsenek megjegyzések »

Nincsenek még megjegyzések.

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó véleményekről. Visszakövetés (trackback) URL

Mondd el a véleményedet!

You must be logged in to post a comment.

Powered by WordPress