Net & Roll

2008. június 10. kedd

Euro 2008: Tessék narancsolni!

Kategória: Pillanatragasztó — KarmaHackeR @ 09:43

Hát eddig nagyon pöpec ez a menet. A portugálok szárnyaltak, a hollandok meg sima triplát pakoltak a világbajnoknak. Most lehetne villogi, hogy na dehát a Kárpátok karélyának tizenegye is elintézte szép szabályosan Donadoniékat, de azért ez mégis más. Van Basten legénysége szép szabályosan bucira pofozta a Cannavaro nélkül esetlenkedő azurrikat, akiknek ráadásul sem szerencséjük nem volt, sem annyi esélyük a játékvezetőnél, mint Tomnak és Jerrynek Disneylandben. Konkrétan ellenük “lett” fújva, hogy ki magyar fejezzem magam, de ide más kifejezés nem illik.

Szegény kékek, nem tehetnek róla, hogy nagyon nem csipázom őket. Sose voltunk nagy lieblingek, az ember nehezen bocsájtja meg, hogy korosztálya legjobb csajait ők vadászták le legszebb virágjukban. Komoly sérelem továbbá a nyolcvanhatos vébé brazil - olasza, ahol Rossi egymaga ejtette ki Zicoékat. Betetőzni a dolgot Materazzi tetőzte be, ennél aljasabb bunkót még nem láttam vébédöntőben. A Lippi korszak betonvédekezős antifociját direkte nem szívleltem, és ezen az antipátián a Gulietta Massina és Marcello Mastroanni iránti gyöngéd érzelmek sem változtatnak.
De itt ez ma este nagyon minegy volt. A hollandok annyival jobbak és hatékonyabbak voltak, hogy időm sem volt végiggondolni, miért szeretem én jobban Amszterdamot Rómánál, a The Nitset meg Zucheronál. Gattusoék nagyon egyértelműen lefociztattak a zöld gyepről, még akkor is, ha maga Donadoni sem hitt a szemének. Talán csak Buffon volt partiban Van der Saar-ral, a többi csapatrészeket tekinteve egyértelmű volt a narancs fölény.
Arról meg még sokat fognak vitatkozni füstös sörözők mélyén az önkéntes hozzáértők, les volt - e az első gólnál vagy, ha arra gondolok, hogy Puskás harmadik gólját az 1954-es vébé döntőn még mind a mai napig tárgyalja a jónép, hát van előttünk távlat. Minazonáltal Sneijder kapásgólja sanszos a forduló találatának, bár ezügyben azért Pepe és Podolski azért még bejátszik.
Szóval jó volt hollandnak lenni tegnap este a Ponyvaregényben, ahol Mojo B és Tesla 67 azonmód Heinekkenre váltott örömébenAranyfécénról. Én meg éltem a foci Ligth Coke oldalán…

Nincsenek megjegyzések »

Nincsenek még megjegyzések.

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó véleményekről. Visszakövetés (trackback) URL

Mondd el a véleményedet!

You must be logged in to post a comment.

Powered by WordPress