Net & Roll

2008. május 22. csütörtök

Ritka jó zenék: Berki Sings Jazz

Kategória: Pillanatragasztó — KarmaHackeR @ 14:29

Ahogy a a magamfajta kiöregedett punk közelít az ötödik ikszhez, úgy tanulja meg mind jobban és jobban értékelni az olyan zenéket, amiket arról lehet fölismerni, hogy egyszerűen csak piszok jók. Nem akarják romba dönteni/újraépíteni a Mindenséget, új irányokat kijelölni, “csak” nagyon muzsikálva van bennük. Amúgy tanárosan, kedves félmosollyal, mintha nem is lenne tele moslékkal a média megannyi csatornája. Berki Tamás 1996-os korongja, a Berki Sings Jazz pontosan ilyen.

A közreműködők névsora már akkor is tiszteletet parancsolna, ha egy kanyi hangot sem hallottam volna még ebből a basevből.. Jávori Vilmos, minden idők egyik legjobb magyar swing dobosa muzsikál a basszusgitár nagymesterével Lattman Bélával, Lászó Attilával (gitár) és Fogarasi János biletnyűvarázslóval, akinek keze alatt úgy, de úgy szól a Hammond, hogy azt még megközelíteni sem nagyonon szokták a Kárpátok karéjában. (Talán csak Papp Gyula és Lerch István…)
A lemezborító tanulsága szerint Paczári Károly a Tom Tom stúdióban nagyjából öt nap alatt rögzítette ezt az albumot. valószínüleg nem azért, mert az urak szerettek gyorsan dolgozni, csak hát drágán mérik Csillaghegyen a Rókahegy utcában a stúdióidőt. jelentem, van akinek ez nem probléma, inkább inspiráció.
Semmi görcs, semmi fölösleges majdénmegmutatomság, csak irdatlan nagy alázat, hozzáértés, pompás ízek, remek fordulatok, és akkora scattelések, hogy a fal adja a másikat. Nincs itt mit megfejteni, valaki vagy muzsikus, vagy nem az. És ha már az, nem lehet csak kicsit zenész, mert akkor már nem is az, csak ambiciózus dilettáns.
Szóval tessék szeretni a profizmust, mert az sosem unalmas, még akkor sem, ha alapállapotban olyan irányokat mutat meg, amire nem is gondolt volna a hallgató, hogy érdekes lehet.
(Következzék egy marha nagy zárójel. Van egy sor bazsevista, akiket nagyra tudok értékelni, de tök idegen tőlem, amit csinálnak. Még akkor is, ha hallom, hogy nagyon rendben van a matéria. Példának legyen elég George Michael. A Freedom óta tudhatni, hogy komoly királyság van, de szíven mégsem ő szokott ütni…)
Arról pedig mindenki maga tehet, hogy mit is tölt le mp3 lejátszójára, ha egyszer már nem akar az istennek sem pénzt áldozni a muzsikára, inkább Hello Kitty gitárt gründöl az ő drága kislányának. Csak zenének látszó tárgyakkal béleli hallójáratait, vagy konokul kitart amellett, hogy a zenénél nincs jobb út a belső szabadság megtalálásához. Nem muszáj élni születéstől halálig, de lehet. És akkor lehet roppant nyugdíjból finanszírozni Net & Roll-t, hogy legyen benne Ritka jó zenék sorozat, mert az nagyságrendekkel fontosabb mint az, hány napot is kell dolgozni egy évben azért, hogy kifizetthessük az esedékes sápot az esedékes hadovahősöknek, akik éppen kormánynak mondják magukat.

Nincsenek megjegyzések »

Nincsenek még megjegyzések.

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó véleményekről. Visszakövetés (trackback) URL

Mondd el a véleményedet!

You must be logged in to post a comment.

Powered by WordPress