Net & Roll

Kezdjük az elején. Nem kizárt, hogy tényleg koravén rock and roll bunkó vagyok. Lehet, hogy a helyzet menthetetlen, és semmi esélyem a hetedik mennyországra. Hiába háztáji buddhizmus, mentát meditáció miegyéb. De rosszabbul, mint Thomas Mann novelláival még nem nagyon jártam könyvvel. József Attila köszöntése ide vagy oda, ennél unalmasabb és sötétebb irománnyal, mint Thomas Manné, nem nagyon találkoztam, talán csak Moravia kisregényeivel. Nagyon nem nekem találták ki őket.

Már a nekifutás sem volt kellemes. Balzac Elvesztett Illuziók-jának első kötete már majdnem olvashatatlannak bizonyult. Avitt volt, poros és roskatag, lassú, mint a csúcsidőben a hetes a Körtér és a Gellért tér között. Nem is nagyon kutattam hát anyám könyvtárában, hol lehet a második kötet, beértem inkább Thomas Mannal. Az eslő novellánál már gyanakodtam, a másodiknál erősen dühös voltam, a harmadikat már végig sem olvastam, és befejezettnek nyilvánítottam a projektet. Még az sem vigasztalt, hogy Haynal69 odanyilatkozott, hogy ő már többedszerre sem volt képes elolvasni a József és testvéreit, jól lehet már a háromnegyedéig is eljutott legutóbb. Hiába idézte egykori tanárát, aki fenségesen unalmas titulálta Thomas Mannt.
Vannak dolgok, amelyek egyszer és mindenkorra elmúlnak, hiába voltak nagyon hatásosak, akár relevatívak anno. A zenében talán még kegyetlenebb a helyzet, mint az irodalomban. Próbáljon csak meg valaki nosztalgia nélkül korai beatet hallgatni, akár Beatlest is… És nagyon nem lehet pontosan tudni, mi mitől működik egy darabig, majd válik emésztehetetlenné egy idő után… vajon hogyan hallgatom majd meg 10 év múlva mai gépzenéimet? Mit szólok majd nyolcvanas és kilencvenes évekbeli publikációimhoz? Csak remélem, hogy nem tévedtem mindannyiszor, ahányszor írtam vagy muzsikáltam, de még ez is előfordulhat…
Szóval épp időben érkezett Philipp Roth Összeesküvés Amerika ellen című remeke. De ez már egy másik történet. Thomas Mannon és rajtam már aligha segít…