Olvasónapló: Összeesküvés Amerika ellen
Miközben Philip Roth Összeesküvés Amerika ellen cmű regényéről kopogok, épp arról szólnak a hírek, hogy minden magyar vízum nélkül mehet nemsokára Az USA-ba, alig negyven adatát kell megadnia. Nyilatkoznia kell például arról, nem volt - e tagja a náci pártnak, netán nem terrorsita szándékkal lép - e Jefferson földjére. Még jó, hogy közben a Funkadelic Uncle Jam Wants You című remekbe szabott old skool albuma szól, a legjobb fhank, amit valaha hallottam. De mégis nagyon úgy tűnik, mr.Roth-nak nagyon igaza van, amikor egy töténelmietlen kérdéssel játszik el kötetében: mi lett volna a második világháború idején Nem Franklin Delano Rooseweltet választják a népek, hanem a nácibarátságáról híres nemzeti repülős hőst Lindberghet?
Ilyesmivel csak akkor illendő eljátszani, ha valakinek nagyon erősen van mondandója. Ha nagyon nagy regésnyt ír az ilyesmiből. Akkor minden bocsájtva. Egyébként mehet a kókler édesanyjába. Szerencsénk van, hogy Philipp Roth nagyon tudja, miről beszél. Egy pillanatig sem lóg ki a lóláb. Olyan sötét és nyomasztó világot fest le, melyhez foghatóval én csak Kundera Tréfájában találkoztam.
Nincs benne semmi szürreális, még az alaphelyzet is szívszorítóan valós. Mihez is kezd az egyik napról a másikra létező newarki Roth család, mindazzal, amit az Államok szerte gyorsan szárba szökkenő antiszemitizmus hoz magával. Nem vizionál koncentrációs táborokat, bár a könyv szereplői közül számosan rettegnek ettől. Bezsél viszont arról az irracionális félelemről, mely beeszi magát a pórusok alá, szétcincálja a hétköznapokat, és mindent megváltoztat. Teszi mindezt úgy, hogy saját elképzelt gyerekkori emlékein keresztül mutatja meg a földi poklot. Nem beszél a Holocaust áldozatainak tömegéről, viszont bemutatja a szűk környezetében élő felnőttek és gyerekek téblábolását, kallodását, küszködését.
Apropója a legkevésbé csak és kizárólag az antiszemitizmus. Nagyon ismeri az emberi kiszolgáltatottság összes bugyrait. Nincs benne se részvét, se álságos együttérzés. Egyszerűen csak mesél. Mint akinek mindenáron el kell mondania egy történetet. Nem azért, hogy okuljunk belőle, nem azért hogy sírjunk és nevessünk. Miközben persze mindkettőben van bőven részünk. Egyszerűen csak itt egy történet, mely annak ellenére nagyon igaz, hogy soha nem történt meg.
Itt is olvasható egy kritika a könyvről:
http://www.scriptorium.eoldal.hu/cikkek/konyvjelzo/a-tortenelem-tebolyult-gorcse
Vélemény > deep — 2008. november 12. szerda @ 10:10