Net & Roll

Mióta tudom, hogy megint főállású újságírásra adom a fejem zenész létemre, legalább azt megengedem magamnak, hogy újra cédéket vásároljak az mp3 felfordulás közepette. Van ebben valami romantikus hősködés is, hogy tessék én a végsőkig kitartok, meg aztán az Ikeában a múltkor sikerült három cédé-szekrényt bevásárolni, és sokkal kevesebb lemezem van már, mint emlékeztem. Nem csoda, hát hogy beújítottam Compay Segundo továbbá Eric Clapton és a Yardbirds egy - egy duplaalbumát a leértékelt polcokról. És most miközben a világ legelbűvölöbb kamaszlányával csetelek, nagyon hatvanas évek van…
Hallottam már kifinomultabb bluesokat is, de jobb beat zenét talán soha. Annyira teli vannak energiával, amennyire csak lehet. Ott és akkor éppen semmi nem számított csak a zene. Éppen bemattolták a zeneipart, jobbnál jobb muzsikák kergették egymást a slágerlistán. Valamiért nekem még a hatvanas évek kevésbé jelentős finomságai is nagyon bejönnek. Meditációim szerint éltem én akkor, anyám hasában jártam londoni koncertekre szép számmal egy vörös hajú ausztrál - ír diáklány magzatja gyanánt előző életemben…
Mr.Slow Hand itt persze még nincs csúcsformában, még azt sem mondanám, hogy kinéz neki a később őt megillető hely. DE attól még igen jókat szólózik, feleselget egy bluesharp-pal. Ennél többre, ennyiért, egy ilyen zavaros nap után nem is vágyik az ember fia…