Ritka jó nő: CHR 222
Furcsa hely ez az iWiW. Egyszer csak fölbukkan egy név a nagyon távolból, és azt mondja ismer, hát hogyne ismerne, három évig voltunk személyesen egymás életének részei, néhány hónapig pedig másról sem szóltunk csak egymásról. Furcsa tánc volt, gyilkos és gyönyörű, olyan amilyennek nincs helye a hétköznapokban…
1987 tavasz. 1987 nyár. Amikor hajnalonta haza indultam tőle, még szovjet konvojok vonultak át nap mint nap az Árpád - hídon, és a közért előtt ládában állt a tej és a sovány tejes kakaó. Már semmi nem volt biztos, még semmi nem volt bizonytalan, amin persze engem akkor alig érdekelt, hiszen volt CHR 222, és ettől volt értelme még annak is, aminek egyébként nem.
Soha többet nőtől nem tanultam annyit magáról a nőről, mint tőle. Nagyon jó pedagógus volt, azóta is folyamatosan eszembe jutnak ezek a leckék, ezek az elsüllyedt titkok, melyekben ott ragyog az a szempár, az a mosoly. Olyan erővel szeretett, hogy olykor még magamat is elfeledtem gyűlölni.
Külön nyelvünk volt, láthatatlan szleng, gyakorta alig értettek minket, de mindig egymást. Olykor félre, olykor nagyon. Mind a ketten tudtuk, nem lehet jó végünk, bár voltak pillanatok, amikor úgy tűnt, talán mégis egymás mellett fogunk megöregedeni, de aztán mindig fordult a szél, szétzilálódott minden. De amikor béke volt, akkor nagyon béke volt, igazi mélykék és végtelen.
Persze, hogy álmodom vele, ő az Elveszett Paradicsom. Nem több, nem kevesebb. Fura volt, ahogy eltűnt, fura volt, ahogy most előkerült, de ez már nem igazán fontos. Volt az a három év, most van ez a legenda…
Mi lenne, ha még ez sem volna?