Egy kalap kedves ostobaság
Valamelyik nap reggel arra ébredtem, hogy mi lenne, ha a politika híreire egyszerűen úgy tekintenék, mint holmi kedves ostobaságokra. Kipróbáltam: a Nap-keltét például legalább 70 százalékkal könnyebb így elviselni. Miért is jönne ki a sodrából a hírfogyasztó annak biztos tudatában, hogy itt magukat komnoly felnőtt emberek beszélnek zagyvaságokat pusztán karmikus okokból. Hamvas Bélának megint igaza volt. De még mennyire…
A XX. század talán legjelentősebb magyar tollforgatója olybé vélte: a világ időtlen idők óta forog a maga tengelyén, akár a kerék. Csak a kocsikenyőcs, amivel kenik, az változik: feudalizmus, kapitalizmus, szocializmus… Az ember sorsára alapvetően három nagy vonzás van hatással: pénz, szex, hatalom. E háromból kettő mindenkinél bejön.
Miért is várná el a magamfajta megvilágosodással törödő élőlény, hogy azok, akik nem ezzel bíbelődnek, ne beszéljenek botorságokat? Hiszen pont ez a zűrös zavar volna a samsara, a látszatvilág talmi valóságának legfőbb ismérve: a folytonosan ismétlődő hamisságok fojtogató szövevénye, mely újratermeli a haragot, a gyűlöletet, az agressziót, mind inkább súlyosbítva a karmát, egyre cifrábbá téve azt az élettervet, melyet az esedékes újjászületés után véghez vinni vagyunk hivatottak.
Van persze másik út, mondjunk inkább ösvényt, hogyne lenne, sosem tűnik el, maximum nem veszi észre, aki az anyag körforgásában éli a maga szürkére politúrozott hétköznapjait. Csak ehhez a másik úthoz, ösvényhez többnyire akkorát illene fordulni, amit józan ésszel nem biztonságos. Addig pedig, hogy a ráció, mint olyan épp úgy káprázat csupán, mint a biztonság, csak kemény kudarcokon keresztül szokás eljutni. Előbb jön a tapasztalás, s többnyire csak utána ülepszik le a tapasztalat…
Marad tehát ez a nagy kalap “kedves” ostobaság: vérfürdők, tragédiák, járványok igazolhatatlan “magyarázata”, melyekre ennél több szót vesztegetni aligha szükséges és érdemes.