A Reason élt, a Reason él, a Reason élni fog
Mióta kitört az össznépi digitália, van az úgy, hogy egy program akkorát változtat az ember életén, mint annak előtte egy jóravaló szakítás. Nem nagy kunszt több időt eltölteni egy játékkal vagy szövegszerkesztővel, mint életünk aktuális párjával. Rosszabb esetben szórakoztatóbb és hasznosabb is. Nekem a svéd Propellerhead Reason-je tette be ennyire a kaput néhány éve. Liezonunk - változó intenzitással bár - legalább 2004 óta tart (bár lehet, hogy egy évet tévedek és akkor 2003). Nagyon nem úgy néz ki, hogy vége akarna szakadni…
Nem ez a maga nemében példátlan zeneszerkesztő volt az első digitális flört az életemben. Anno még a világháló előtti őskorban a Kurír Macintosh rendszerében akadt három játék, mely több kevesebb sikerrel majd az egész szerkesztőséget sikeresen láncolta a monitor elé. Komoly bajnokságok törtek ki Crystal ügyben, de nem volt megvetendő pálya a Tetris sem, nem is beszélve a majong almás változatáról… Tagadhatnám, de minek: később igenis volt Duke Nukem és Quake periódus is nagy hajnalig küzdésekkel, bedagadt vörös szemmel, de ez aztán valahogy úgy elmúlt, mintha sosem lett volna…
A Reason legalább akkora mámornak számított, mint a Macintosh Classic uralma idején a 2.0-s Word. Szunyi bácsi, akitől az 1.0-s verzió érkezett, nem nagyon ért rám. Megmutatott néhány dolgot a programban, aztán már húzott is tovább, hogy legendás bolyongásainak nehogy vége szakadjon a budapesti éjszakában. Hiába is hívtam később, nem volt elérhető. Kénytelen voltam magam megtanulni a mi merre hány métert…
Piszok nagy feeling volt. Nap mint nap többet fejtettem meg a Reasonből, bár a végeredményt szinte soha nem hallottam teljes egészében, olyan gyatra hangfalakon nyomultam. Mégis volt valami leírhatatlan abban, hogy azok a hangok és ott szóltak, ahol én szerettem volna. Gyakran bíztam magam a véletlenre, ha beleakadtam egy megfejtésbe, hagytam hadd kanyarodjon arra a mjúzik…
Minőségi különbség volt zenéről írni és zenét írni. Olyan, mintha az ember eccer csak belépne annak a bizonyos rosszhírű műintézetnek a kapuján, amitől annyian óvták, ám mégis majd mindenki pontosan tudja a címet és a madám nevét. Soha az életben nem gondoltam volna, hogy valaha még az iróasztalomon elfér majd egy komplett stúdió…
Az rögtön az elején kiderült, soha nem fogok kézzel fogható válaszokat adni a “milyen zenét csinálsz” - szerű kérdésekre. Nem tudom, mi az a rave, ambient, goa, és leginkább azt szeretném, ha gépzenéim úgy szólnának, mintha egy valódi zenekar játszana. Ez persze merő ábránd, de akkor is ez van. Szeretek szabadon kószálni stílusokról és műfajokról tudomást sem véve. Annak mindig csúfos kudarc lett a vége, ha ilyen vagy olyan muzsikát próbáltam elkövetni…
Kipróbálhattam a legmerészebb bolondériámat a zörejzenétől a legvastagabb kommerszig. Kitörölni egy file-t sosem tartott sokáig. A kezdeti útkeresést, ha jól számolom mindössze egyetlen tétel, név szerint a Forget Paris élte túl.
Közben persze költöztem albérletről albérletre, jártam kórházról kórházra, de a Reason maradt. Volt olyan szilánkosra tört éjszaka, amikor csak az tartotta bennem a lelket, hogy majd jól hazamegyek ebből az egészséggyárból, túlélem ezt az életveszélyt is, és megint zenélni fogok, keresek dobot meg basszust, szabálytalan dallamokat és ritmusokat…
Ha nincs a Reason, ha nem jön el vele a zene ideje, talán meg sem barátkozom a gondolattal, hogy vége az újságírásnak, hogy nincs több riport, nagy interjú, csak Net & Roll maradt hírmondónak. De mindez nem számított már: annyira jó volt elveszni a végtelenben, egyszer csak azt venni észre, hogy már megint hajnal van, már megint le kell menni cigiért és könnyű kóláért, hadd bámuljanak csak rám, mint egy alienre a vegyesbolt bejárata előtt trafikáló helyi érdekeltségű alkezsek kezükben a reggeli első pálesszel.
Mostanában kezdek hűtlen lenni a Reason-höz. Intenzíven flörtölök a Logic Express nevű programmal, bár ahhoz Macintosh kell, meg Midi - billentyű, egyszóval más világ. De azért nem adom fel. Most is érkezett vagy hat cédényi hang, amíg azt mind kirpóbálom eltelik egy - két év. Megint írok és törlök, megint lesznek hajnalok, és újból lehetnek kétségeim, hogy mennyit is érek én mint muzsikus, hiába mondják zenészcimboráim, hogy nahát Hepepe, ez tényleg figyelemre méltó, nem is gondoltuk volna rólad.
Szóval a Reason élt, a Reason él, a Reason élni fog…