Rendőrállat 2007
A Net & Roll előző változatában jelent meg a Rendőrállat című írás, amelyben nagyjából azt fejtegettem, hogy nincs miért csodálkozni, ha egy vakfegyelemre és agresszívitásra tenyésztett közeg kiélezett helyzetben átmegy brutálba, mint a gép. Ezért van fizetve, erre van tartva. Slussz passz. Pedig akkor még előtte voltunk az utcai harcoknak, ahol mindenki választahatott, kinek drukkol: a fél Budapestet tönkrerondító forradlamároknak vagy a rend olykor pánikszerűen menekülő őreinek, akiknek nem kicsit szállt fejébe a vér, hogy oszlathatják a tömeget.
Ha valaki akkor azt mondta volna, hogy mindez csak előjáték, talán el sem hiszi a magyar, akinek szoktak illúziói lenni. Például arról, hogy márpedig rendnek kell lennie, ezért kell az a sok egyenruha, meg hogy az állam alapjában véve jó, csak a körülmények teszik rosszá. És akkor aztán van nagy fölzúdulás, mikor szemközt közli az a valóság nevű, hogy a mi jóságos bácsikánk már megint lop, csal, hazudik és festi magát, fakabátjai pedig olyan széles skáláját ismerik a bűnnek, amiről mi még csak nem is álmodhatunk.
Ritkán jön el a tisztánlátás lehetősége, ami most megadatott. Ideje végre megérteni, nem a rendőrségbe vetett közbizalom megingása a lényeg, ahogy azt aranyszájú parlamenti léhűtőink zsolozmázzák a patkó mindkét oldaláról. A helyzet sosem volt más, maximum a lebukások gyakorisága. vagy ahogy Raymond Chandler minden idők tán legjobb krimiszerzője írta: rendőr és bűnöző ugyanannak a mocskos dollárnak a másik fele. Pedig ő még csak nem is hallott harangozni arról a remek Gergényi Péterről, akit anno vasprefektusként üdvözölt a magyar sajtó gumigerincű többsége.
A legtöbb, amit tehetünk, hogy sem nem etetjük, sem nem hergeljük a rendőrállatot. Ha mégsem hagy békiben minket, jobban járunk, ha tisztában vagyunk a jogainkkal. Még akkor is, ha ez nem mindig egyszerű. Pláne ha az állat többen van, mint mi, és az a mellékutca tényleg nem túl világos.