Net & Roll

2007. május 27. vasárnap

Láthatatlan Légió: haynal69

Kategória: Pillanatragasztó — KarmaHackeR @ 09:36

A Láthatatlan Légiót ne tessék összkeverni a Csontbrigáddal. Előbbi a Net & Roll szellemi hátországa, utóbbi pedig egy hamvába holt post punk együttes volt Ditzendy Attilával (szólógitár) és Swami Shivaledoval (fuvola). Szóval Láthatatlan Légió. Szóval haynal69…
Nan az úgy, hogy utólag az ember igenis hálás azért, mert pocsék munkahelyen múlatta a csermelyléptű időt. Ha a Budapesti Nap nem az ambicózus dilettantizmus jegyében kezdi és végzi ténykedését, talán soha nem sodródunk egymás mellé mi ketten, a szellem ágról szakadt arisztokratái. De ott és akkor fontos volt büszkének lenni arra, hogy mi még tollforgató újságírók vagyunk, nem holmi innen - onnan szalajtott médiamandrók…
A magunkfajtát márpedig nem csak írásairól, hanem magatratásásról is megsimerhetni. Kellettek azok a sörözős, borozós, nagyot evős kiruccanások a Castro Bistro öszes termeibe. Ha már Karitnthyék, Adyék, József Attiláék sem csinálták másképp anno… Hamar kideült, hogy irodalom, történelem, filozófiia, színház és mozgókép ügyekben akad mit tanulnom haynal69-től. Ha valaki séróból vágja, mi az az Arany Metszés, hát ő az.
Nem akartuk mi ezt, dehogy. Egyszerűen csak azt vettük észre, hogy klausztrofóbiás rohamaink lesznek, ha nem kortyolunk bele együtt záros határidőn belül a szabadságba. Muszáj volt embernek maradni. Olykor simán télakot vettünk. Mindig kapóra jött valami sajtótajtékoztató, ahonnan ügybuzgó pofával importáltunk néhány sort a látszat és a havi renszeres apanázs kedvéért. A legjobb kör az volt, amikor Tátrai Tibusz Latin latin albuimának ürügyén csábítottam a redakció falain kívülre őt, látván éppen nagyon pöffeszkedik az a másodlagos frisseségű zsebdiktátor, akit rovatvezetőjének neveztek ki. Sétahajóztunk hát egyet a Dunán, táplálkoztunk egy becsületest, majd összeakadván DMI-vel, az interjúk hercegével egy belvárosi retro placcon folytattuk a napot. DMI ennek alapján invitált meg minket arra a nem hivatalos Cseh Tamás főpróbára, melyet saját lakásában készült lebonyolítani.
Micsoda útjaink voltak nekünk. És tényleg volt néhány este… Ha egyszer úgy hozza a karma, hogy benevezek valami lovagi viadalra, nizony mondom, haynal69 nélkül egy tapodtat sem megyek sehová. Legalább lesz valaki, aki utánozhatatlan eleganciával képes meghajolni a királyi páholyban piruló főrendű hölgyek legnagyobb örömére.
És ennél azért aligha van fontosabb…

Nincsenek megjegyzések »

Nincsenek még megjegyzések.

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó véleményekről. Visszakövetés (trackback) URL

Mondd el a véleményedet!

You must be logged in to post a comment.

Powered by WordPress