Olvasónapló: Bérgyilkos
Bérgyilkosnak lenni szakma. Akárcsak adóellenőrnek, képviselőnek továbbá kőfaragónak és balettáncosnak. Lawrence Block Bérgyilkos című könyvéből legalábbis ez derül ki. Hiába teszel el szépen és stílusosan láb alól valakit, hogy aztán megkapd a neked járó fizetséget, a szakmai tökély és körültekintés nem véd meg semmitől. A nőd épp úgy lelép a kutyáddal együtt, mintha mezei gengszter rapper lennél félúton a keleti és a nyugati part közt.
Block jól mesél. Kiderül ez még akkor is, ha a fordító (Varga Bálint) menetrendszerűen megenged magának egy - egy ezalapjánt, ami azért műfordításban több mint snassz, hovatovább kínos. Eleinte azt hihetni, hogy maguk a gyilkosságok jelentik majd az izgalmat, de aztán átveszi a helyet az irónia.
Nincs mese: J.P. Keller hiába élet-halál ura, ugyanolyan tökönrúgott new yorki, mint a többi sok. Változtatni meg épp úgy nem képes, nem hajlandó ezen, mint még millióan. Fanyar történet ez, minden különösebbmegrázkodtatás nélkül; az ilyen könyvvel nyugodtan el lehet Budapestről buszozni Wienerneustadtig meg vissza, nem akad ki a szerkezet. De valahogy mégis végigolvassa az ember, utána nem elégedett, nem elégedetlen, és még azt sem határozza el, lemond arról, hogy mozicsillag legyen Tiranában vagy fánkot áruljon Londonban a Waterloo metrómegállónál.
Mintha minden és mindennek az ellenkezője olyan fölösleges volna. Nevetséges naplójegyzet a születés és a távozás közti interregnumban. Minden napra akad egy túsz, egy ámokfutó és egy pornósztár. Vagy egy jókora keresztrejtvény, amit a Bérgyilkos főhőse olyan nagy előszeretettel fejt meg
Túlontúl nagy csodákra nincs igény. Még akkor sem, ha bérgyilkos, kőfaragó vagy balettáncos az ember. Gorcsev Iván és Fülig Jimmy kora lejárt. Minden aprópénz tehetségre váltva. Business as usual.